Összeszorult a gyomrom és keserűséget érzek.
Ma már másodjára utasítanak vissza és ezt nehezen viselem el. Nehezen, mert én mindig ott vagyok másoknak. Ennyit az emberekről.
Nagyképű leszek és durva. Flegma. Legszívesebben bőgnék, hogy itt ülök az ágyamon, és komolyan nem kérhetek semmit...
Ilyenkor arra gondolok, hogy én az életemet a művészetnek fogom szentelni, és ugyanúgy fogok viselkedni az emberekkel ahogy ők velem. Meglátjuk, ki marad a végére... van aki már kihullott.
Már az sem érdekel, már semmi sem érdekel. Mi marad majd? Az írás, a rajzolás, az hogy tele vagyok keserűséggel, és hiába mondják, hogy jajj, nem vagy egyedül, nem hiszem el. Nem hiszek az emberekben. Nem hiszem el a jóindulatukat sem sokszor, mert mindegyik mögött lapul valamiféle hátsószándék. Csak legalább ne panaszkodnának, legalább ne hallanám, hogy nekik mennyire szar...
Napok óta gyűlik, várom mikor lesz meg a végkifejlet. Tessék T.M azt mondtad, a barátom vagy, és számíthatok rád... hol vagy most? Sehol. Sehol az égadta világon.
Utálom, hogy nekem mindig ugrani kell, ha másokról van szó. Sosem ugrok többet.
Magammal fogok törődni, bevackolom magam az írásba, kiülök a Békás-tóra, kiülök a világ másik szegletébe, önmagammal. Csend és béke. Telefon napok óta kikapcsolva hever az éjjeliszekrényemen. Nem is érdekel.
Ebből is látszik, hogy csak akkor kellek ha valami van. Idegyere, odagyere, azt csináld, ezt csináld. Menjetek a büdös francba!
Hazugságok, hazugságok hátán. Moslékok vagytok egy szemetesvödörben.
Mindenki csak ámít. Illúziói vagytok önmagatoknak.
****
Az egyedül egyetlen dologban hiszek napról napra jobban. Valami ami megnyugtat, aminek segítségével elmehetek távolabb... nem akarok itt ragadni.
B.I.G.B.A.N.G
Szenvedélyesen szeretni egy zenét, belemenekülni. Sosem tudtam igazán, na jó, talán egyszer tudtam milyen a zenébe menekülni a szó szoros értelmében. Reggel vele kelni, délben vele pihenni, este vele feküdni. Nem bánom és nem érdekelnek mások. Ez az én drogom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése