Endless Tears

Összeszorult a gyomrom és keserűséget érzek.
Ma már másodjára utasítanak vissza és ezt nehezen viselem el. Nehezen, mert én mindig ott vagyok másoknak. Ennyit az emberekről.
Nagyképű leszek és durva. Flegma. Legszívesebben bőgnék, hogy itt ülök az ágyamon, és komolyan nem kérhetek semmit...
Ilyenkor arra gondolok, hogy én az életemet a művészetnek fogom szentelni, és ugyanúgy fogok viselkedni az emberekkel ahogy ők velem. Meglátjuk, ki marad a végére... van aki már kihullott.
Már az sem érdekel, már semmi sem érdekel. Mi marad majd? Az írás, a rajzolás, az hogy tele vagyok keserűséggel, és hiába mondják, hogy jajj, nem vagy egyedül, nem hiszem el. Nem hiszek az emberekben. Nem hiszem el a jóindulatukat sem sokszor, mert mindegyik mögött lapul valamiféle hátsószándék. Csak legalább ne panaszkodnának, legalább ne hallanám, hogy nekik mennyire szar...
Napok óta gyűlik, várom mikor lesz meg a végkifejlet. Tessék T.M azt mondtad, a barátom vagy, és számíthatok rád... hol vagy most? Sehol. Sehol az égadta világon.
Utálom, hogy nekem mindig ugrani kell, ha másokról van szó. Sosem ugrok többet.
Magammal fogok törődni, bevackolom magam az írásba, kiülök a Békás-tóra, kiülök a világ másik szegletébe, önmagammal. Csend és béke. Telefon napok óta kikapcsolva hever az éjjeliszekrényemen. Nem is érdekel.
Ebből is látszik, hogy csak akkor kellek ha valami van. Idegyere, odagyere, azt csináld, ezt csináld. Menjetek a büdös francba!
Hazugságok, hazugságok hátán. Moslékok vagytok egy szemetesvödörben.
Mindenki csak ámít. Illúziói vagytok önmagatoknak.
****
Az egyedül egyetlen dologban hiszek napról napra jobban. Valami ami megnyugtat, aminek segítségével elmehetek távolabb... nem akarok itt ragadni.
B.I.G.B.A.N.G
Szenvedélyesen szeretni egy zenét, belemenekülni. Sosem tudtam igazán, na jó, talán egyszer tudtam milyen a zenébe menekülni a szó szoros értelmében. Reggel vele kelni, délben vele pihenni, este vele feküdni. Nem bánom és nem érdekelnek mások. Ez az én drogom.

Over it.

Modestep -Show me a sign


Belefáradtam. Elég volt, hogy nap, mint nap mosolyogva bólogatok és azt felelem, minden rendben. Nem akarok megnyílni olyan embereknek, akikről pontosan tudom, hogyan fognak belém vágni hátulról egy kést. Tudom milyenek ezek az emberek...hányinger mindegyik. Mint egy veszett hiéna szaglászik utánam, hogy minél több infót tudjon meg a nyomoromról, mert akkor ő boldogabb lesz. Szinte látom ahogy a gép előtt vigyorog, és fröcsögve írja, hogy ő milyen boldog. Az ilyen ember simán tarkólövés. Agyontaposás. Hányok ettől.
Vagy az, hogy álnéven ír nekem facebookon, annyira átlátszó és annyira gyerekes. Az ilyen miért él a Földön? Miért keserít meg engem, miért éri el azt, hogy undorodom az emberek zömétől és nem találom a helyem?
Mondjuk ki, nincs minden rendben. Semmi sincs rendben. Definiálnám a fájdalmat, de nincs rá megfelelő szó, mert olyan sűrű massza, olyan sok összetevő van benne... Megszeretnék szabadulni ettől a sűrű,fekete masszától, ami betölti a belsőmet és semmi áron nem tudom kiszakítani magamból. Egyre többet ragadok az álomvilágban, és egyre rosszabb feleszmélni. Nyár, ne tedd ezt velem.
Am(k)inek fent kellene tartania, az nem tart fenn. Lehúz.
Minden napból egyre kevesebb marad meg jóként. Minden nap egy újabb részecske hullik ki... miért?
Meddig bírom majd? Mindig ezt kérdezem magamtól. Rekorder vagyok, mindig megdöntöm azt a pontot, ameddig azt hiszem, bírom. Mindig több és többet bírok ki és nem tudom, hogy ez engem büszkévé tesz, vagy inkább elkeserít.
Evésbe fojtom a bánatomat. Vagy az írásba. Pedig legszívesebben lemennék ebbe a jó levegőbe... Egyedül vagyok,egyedül!
Az a legrosszabb, hogy ezt is ki kell bírnom. Nagy levegőt kell vennem, nem szabad tombolni, nem szabad semmit az égadta világon, mert az emberek nem értenek meg téged, és te leszel a hibás. Ez a felállás régóta.
Csak ennyi. Miért nem ?
A titokra koncentrálok, hogy bevonzzam azt, ami számomra jó. Mégsem történik ez. Mégsem érzem, hogy jobb lett volna. Napok óta növekszik bennem, mint egy szörnyeteg, napok óta bukkannak fel újabb kérdések, újabb bántalmak, újabb kisebb-nagyobb tüskék.
A francba!

SoL-Trauma.

Ed Sheeran-Give me Love


Takarítok és takarítok. Ahogy súrolom a csempét, úgy távozik a testemből is a méreg amit kitudja mióta hordozok magamban. A munka könnyebbé tesz. Elszállok és a gondolataim keringenek, nem terhelnek le. Ide oda csapong, akár egy madár.
Írok, és véresen komolyan veszem. A precizitás ösztökél, olyan erősen koncentrálok erre a történetre, mint ahogy csak ritkán teszem. Ösztönöz, hogy valamiben én is  jó legyek.
Ha lehetne kiiktatnám az emberek egy bizonyos szegmensét. Akiktől irtózom és úgy érzem, csak feleslegesen vannak jelen az életemben. Összegyűrném őket és kidobnám a kukába. Kellenek a francnak.
Ma biciklizni voltunk, hármasban. A csend, a táj, a szépség belém ivódott, jó érzés volt. Leültem a tóhoz és élveztem a napsugarakat. Azt, hogy nem tartozom igazán senkihez, mert már nem kapaszkodom görcsösen másokba. Szabad vagyok, szeretek,szeretnek, nyár van. Én, mindig én maradok, a külcsín változik, de amit érzek, sosem. Körbe-körbe forgok a szobában, mint egy őrült és teli torokból éneklek. Mi másért, ha nem ezekért a pillanatokért élek?
Aki szeret, de elhagyott, visszajön. Hiszem. Mégis csak rejlik bennem valami erő, ami megmozgatja az embert, ami arra készteti, hogy egy gondolat képében átsuhanjak a fején, mint egy látomás és arra gondoljon, hogy milyen volt velem, milyen volt régen. És megbocsátok, elfelejtek, adok. Nem számít, előrébb járunk.
Másnak élünk, másként. Másként látunk, másként. Másnak látszunk...
Végigsétálni a városon, ismerős arcokat kutatva. Régen ezt tettem, kerestem az arcokat a tömegben, csak egy pillantásra. Most pedig elmegyek valahová és nem figyelek, nem keresek, mert már nem akarok. Ha valaki akar, tudni fogja hogyan keressen engem. Megtettem mindent, amit megtehettem.
Mindannyian vágyunk, titkos vágyaink mélyen gyökereznek bennünk.
Néha pedig annyira makacsok és dacosak vagyunk, hogy nem veszünk tudomást róluk. De én engedek, engedek az összes kísértésnek, amit megbocsátásnak hívok.
Megbocsátok a világnak, mert annál jobb érzés nincs, mikor csak mosolyogsz és nézed a tovasuhanó felhőket a fejed felett.

Hello Hello Hello

Red Roc-Hello ft. T.o.P


Elmúlt. Nem találkoztunk, pedig úgy volt, de ahogy kimondtad, hogy mégsem, tudtam, ez azt jelenti, hogy nem menthető meg a barátságunk. Legalább már nem vagyok kétségek között, már nem gondolkozom azon, hogy mások miért fontosabbak, egyszerűen csak azok és kész. Ezt elfogadtam onnantól fogva, hogy éreztem, már nem vagyok fontos. Sóhajtottam párat, de vége. Ez a lényeg. Nem kell azon agyalnom, hogy a kérdésekre választ kapjak, mert nem fontosak.
Tizenegy év. Nevetségesen sok ahhoz, hogy eldobjam. Én megpróbáltam... én sajnálom, amiért TE nem vagy menthető.
Itt a nyár. Letudtam az iskolát, vége. Kikaptam a bizonyítványt is, nagyszerűen teljesítettem és végre érzem, hogy tartalom lapul mögötte nem csak számok és értékek. Boldogan és fáradtan léptem ki az iskolából, nem éreztem azt, hogy hiányozni fog feltétlen. Még két év. Megmutatom a világnak!
Nemsokára jön Sofia. 2012 a legjobb nyaram lesz. Minden évvel csak übereljük az előzőt. Gyerünk,gyerünk!
Budapest,ugye vársz? Remélem. Csak átfutni fogok rajtad, de várj, mert én már régóta várok rád...! Westend tetőterasz, visszavágót érdemelsz. Kösz a sok mocskos emléket, jobbat kapsz...akarom.
Remélem a fürdők is várnak, a tavak, a napsütés, az életérzés, a szabadság, kék ég, szálló madarak.
Belefogtam valami komolyabb írásba, és szeretném ha a nyáron megszületne a nagy mű, erősen és szépen kidolgozva, szeretnék rajzolni, festeni, alkotni, varrni és talán kicsit meg is menteni a világot a nyáron. Jól be kell osztani az időt a nyárra, meg kell szokni a szabadságot.
El sem hiszem.

Let me Blow my Mind.

Big Bang- Monster
Vannak még csodák.
Az elmúlt napok csíkokká olvadtak előttem. Van amit magam mögött hagytam, sokkal jobban is érzem magam. Szükségem volt levegőre.Szabadságra.
Eltelt az első évem, új környezet, új emberek. Ismerős nézeteltérések.
Nem barátkozni mentem oda, mégis reméltem valakit, aki majd egy ilyen iskolában olyan lesz, mint én. Tévedtem. Különbözőek vagyunk,de nincsen kapocs.
Érdekbarátságok.
Ráfüggtem a japán zenére, a kedvencemmé avanzsált Big Bang -re. Talán azért, mert egyrészt karizmatikusak, és számomra a 'szabad emberek-szabad életstílust' hirdetik, Tokió-Japán amúgy is az a hely, amit örökké megakartam látogatni. Egy olyan divat őrültnek, mint én, ez minimum a Mekka. Másfelől meg tehetség orientáltak, sikeréhesek. Persze, ezért meg is dolgoznak, nincs mögöttük selejt-tartalom. Hihetetlenül tisztelem őket, magát a kultúrát és azt a nevelési rendszert ami sokszor könyörtelen, de nagyon hasznos leckéket terít a gyerekek elé. Egytől egyig személyiségek, nem a média által generált "sztárok". Mindegyikük szerény, akárhány interjút néztem meg, nincsenek allűrjeik, csak mérhetetlen kimerítő poénjaik. Kedvenceim T.O.P és G-DRAGON. Szerintem, határozottan ők viszik a csapatot előre, mindketten óriási stílusikonok és tehetségesek. TOP ( Choi Seung Hyun) filmekben is játszik ( sajnos még nem csíptem el egyet sem, de törekszem majd rá.) No, elég is volt az ömlengésből. Van még pár ilyen ideál akikre felnézek valamiért, vagy kedvelem őket. Töretlenül.
Kell valami amiben hiszek, amiért élek, ami éltet, meg persze tökéletes kikapcsolódás. Na majd egyszer már összegzem őket, ki és miért. Mellesleg szoktam írni filmkritikát is, igaz csak magamnak, de ha úgy adódik, publikálok itt is.
Az emberek hazugságait szinte tapintani lehet a levegőben, mintha egy láthatatlan hálóként feszülne körülöttük. Beleragadom, pedig annyira nem szeretnék, nem vagyok mintatisztaságú,de mégsem szeretnék beléjük gabalyodni. Nekem más az életcélom, életpályám, életszakaszom.

Flying Birds

Csak a madarak.

Jó lenne, ha egy napra madár lehetnék,talán fecske. Szabadon szállni, majd visszatalálni a fészkemhez, a páromhoz, a parányi légvágta életemhez.
Így most csak egy az enyém: az örökös aggódás a holnapért.
Mama rosszul van, nagyon rosszul. Nem tudom, már zavarosak a gondolataim...
néha azt kívánom ne szenvedjen tovább, sokat megélt, elveszített pár fontos embert az életében, megtett értem mindent, amit megtehetett. Néha pedig azt, hogy még éljen 100 évig, mert nélküle igazán anyátlan vagyok. Nincs köztünk 'szeretlek' vagy 'hiányoztál' szó, nincs ölelés, de van valami pókháló finomságú kötödés, ami elbír oly sok vitát, veszekedést és nem szakad el. Nem is fog,
Most alszik,szerencsére. Néha a rettegés engem is a hatalmába kerít, sírnék, ahogy kiskoromban tettem, de a sírás már akkor sem segített, pedig erősen hittem benne. Imádkozom,ha szükségét érzem. Erősen hiszek.
Nem tudom a holnapot és a bizonytalanság örökké a markába zár. Néha irigyeltem azokat a lányokat/fiúkat akiknek könnyű életük van, van anya,apa,tesó,nagytesó boldogság,széplakás,szépjövő,szépkarácsony,szépruha. Mostanában csak megvetést érzek a világ ellen, mert annyira kitaszítottnak érzem magam a többi 'tökéletes' egyed között, hogy kedvem lenne felvenni egy 'too rare to live, too weird to die' feliratú pólót. Nem vagyok androgün szépségű, nincsenek különleges szuperképességeim, de  mégis...Néha széjjelnézek és kedvem van ordítani. Nem vagyok idevaló.
Elutazni Svédországba, majd Tokióba, utána pedig Los Angeles. Világot járni és lehet, hogy mire visszatérnék, másként látnék. De nem, leragadtam itt, a talaj nem engedi el a gyökereimet, én pedig nem vésem le a saját gyökeremet ásóval. Az mégis csak árulás.
Könnyeim nincsenek,csak cinizmus meg irónia. Fohászok. Legépelt kétségbeesés.
Valaki,hahó ott fent, segítenél?

I'm a Loaded Gun.

Porcelain Black- Swallow my Bullet.

Sofiaval álmodtam, hogy boldog voltam, mert itt volt. Angolul beszéltem hozzá, és felém magasodott de az arcát egészen megtudtam simogatni. A tegnapi művtöri vizsga után a mai olasz igazi felüdülés volt számomra. Már ez a szarok-bele életstílus. Lassan művész leszek, az élet művésze.
Tanulok, elbukok, felállok. Valami ritmikus váltakozás, csak éppenséggel a sorrend változik.
Éppen filmlistát írok, hogy mit szeretnék mostanság megnézni. Előkelő helyet foglal el a The Perks of Being a Wallflower, Emma Watson és Nina Dobrev szereplésével, amolyan fergetegesnek ható újabb drogos, tinédzser film a "we found love" életérzéssel, majd a következő Magic Mike ami Channing Tatummal lesz igazán ütős, mint stripper guy. Hihetetlen!
Nos és végső záróakkordként, most kaptam kézhez Lovas Nagy Anna: Verazélet c. könyvét. Elsőre zavaros, másodjára már megkapóbbak a mondatok, az azok mögött felsejlő gondolatok és igazságtörmelékek amikbe én is belegondolok, hogy valóban így van, de még természetesen nem értem a végére. Film és könyvmámor, te kellesz nekem!
Jún 20, te édes június 20 gyere el minél hamarabb. Legyen vége, legyünk túl ezeken az akadályokon. Édes NYÁR.
Egyszerűen összezáródnak a falak, pedig most kellene kinyílniuk. Az írás sem megy úgy, ahogy kellene és ez kikészít. Imádok írni, imádom megszőni a cselekményeket, variálni a dolgokat és ez pontosan olyan, mintha nem tudnék varrni, vagy rajzolni, vagy fotózni.TRAGÉDIA.
Másfelől, meg viaskodom: Hol hiányzol, hol pedig eszembe se jutsz.

Fallen Paradise

Maroon5- Payphone


Úgy tűnik, összedőlt a kártyavár. Még mindig nem dolgoztam fel, hogy mi történt velem és az egész szépsége az, hogy persze, én vagyok a hibás. Vannak dolgok amiket az ember talán sosem felejt el, én ezzel pontosan így vagyok. Ugyanúgy belém vésődött, mint anyám halála. Vannak dolgok amiket megbocsátok, de nem felejtek el. Ez esetben nem bocsátom meg és nem is felejtem el. Nem lehetek olyanért a hibás, amit nem követtem el, még ha bűnbaknak is akarnak beállítani. Tegyed, tegyék. Kiteszem az ablakba és kész.
Tegnap este hosszú litániát írtam arról, mi változott bennem ennek hatására. Főként másként látom magamat és szeretnék jobb ember lenni, szerethetőbb. De azokat a berögződött és számomra fontos jellemvonásaimat nem fogom elhagyni, mert talán ezek azok akiktől az vagyok, aki. Ezért szeret az, aki szeretni akar, tud, mer.
Mi a család definíciója? Mikor elsőnek hallottam ezt a mondatot az órán, kicsit meglepődtem, hogy keretek közé lehet szorítani ezt, tematika szerint, lelehet vágni a sarkait, belegyömöszölni egy keretbe, egy feketére mázolt szabályszerű keretbe. Milyen fura. A család szó számomra olyan kerek, színes, élményekkel gazdag, szappanbuborék-szerű. Jól illik rá a szappanbuborék, néha elég egyetlen apró stikli és kipukkan, csak az emléke marad a levegőben.
Rég széthullott, kipukkant és a semmibe veszett. Én ezt vallom. Talán majd nekem is lesz egy napon családom azt pedig már nem fogom hagyni széthullni.
****
Noomi Rapace.  Ha van NŐ a világon. Nem különösebben szép,kiálló arccsontjai vannak, karizmatikus arca, de mégis imádom őt. A tetovált lánnyal szerettem meg őt, ahogyan játszott, ahogy tényleg elhittem, hogy ő ilyen. Elmondása szerint, tinédzserkorában punk volt, ami a szerepét látva, sikerült is neki. Borzalmasan megkedveltem, amúgy is kedvelem a svédeket, de ő lett az emblematikus NŐ a szememben. Persze, sok szép nő van, de nincs még egy olyan nő, mint Noomi. Remélem, hogy egy nap elmehetek Stockholmba. Biztosan így lesz, hiszen a szálak oda is kötnek, méghozzá elég szorosan. Egy nap majd Södertälje-ben fogok felkelni és mosolyogni fogok. Boldog leszek. És ez a nap, egyre csak közeledik. 
Tegnaptól fogva új ember lettem. Ezer évet öregedett a lelkem.

Heart Shaped Box.

Motionless in White - City Lights



Dühöt, bánatot érzek. Igazából ez tegnap este óta így van és szűnni nem akaróan dobol a mellkasomban, legszívesebben bántanám azokat akik őt bántják.  Akármilyen is vagyok, mindig megvédem azt, aki hozzám tartozik, bármit is tett, bárhogyan is bánt velem, ha szeretem. És szeretem.
Nem értem ezeket az a barátságoknak titulált kihasználáson alapuló göngyölegeket.
Gyűlölöm őket. Csak azért amit tettek. Csak azért, amiért itt mindenki mindenkinek a seggét nyalja, hol őszintén, hol burkoltan. Komolyan dühöngő őrült vagyok olyankor, ha érzem, hogy bántják. És nekem! Ez a legviccesebb az egészben, már ha beszélhetünk viccről, nekem hordják el, mert szembe nem megy, mert nem tudják másként, mert ennyit érnek mindannyian és várom a percet, vagy az órát, mikor ezeket a gyökereket kitéphetem a közös talajunkból. Nincs szükségünk rá, sem neki, sem nekem. Az ő érdekei pontosan ugyanúgy az én érdekeim is. Ilyenkor tombolni tudnék, mint egy jófajta hurrikán, vagy mint egy monszun. Elmosnék mindent...
Veszettül szeretem. Erről mindig az anyatigrisek jutnak eszembe, akik testi épségüket kockáztatva védik azt, ami az övék. Én is így érzek, pontosan így, mert nem érdekel, támadjon engem, legyen ennyire senki, hogy engem támad, mert más fogást már úgysem találnak, de hogy őt...
Amikor adott, jó volt. Akkor mindannyian szerették. Most? Most pedig összegyűlnek és természetesen kibeszélik őt, kibeszélnek engem, kibeszélnek minket, és nem ez érdekel, mert ez náluk természetes, lassan ez az elfogadott, hogy így kell bárkiről is beszélni. Ordítok, komolyan ezek emberek? Ezek vesznek körül minket, ezek fertőzik meg a lelkemet, ők ültetik belém a fájdalmat...?
Kicsit szerintem azokra a szereplőkre hasonlítok a filmekben, akikbe még belevágnak egy utolsó kettőt, de megpróbál felállni és visszaütni. Bármennyire is szánalmasnak tűnök, itt a földön lent, de ne várd meg, amíg felállok...!

Victims of the Fashion

Borzalmas keserűség, holott boldogság volt. Nagy nagy fényes boldogság, elégedettség. Mindig lesz valaki, aki jön és fekete szuronyt márt a fényességre.
Látok más családokat, látok más indokokat és látom az enyémeket. Mindkettő borzalmas. Ünneprontó. Bosszús.
Divatbemutatón voltam, modell voltam, elégedett voltam. Én én voltam.
Elégedetten, kissé flegmán vonultam ki a színpadra mutatva a világnak, hogy nesze ez vagyok én, igen ez az!
Volt 15 perc hírnevem, ki ne vágyna erre? Csak egy kicsi szelete a habos-babos álomnak.
Aztán jött a valóság, száguldozott felém, mint egy roncsautó. Olyan jó volt boldognak lenni, nyugodt légkörben enni, beszélgetni, egyszerűen csak nem otthon lenni...nem érezni azt a kongó ürességet.
Mára igazán elfelejtettem őt. Csak mikor már hazaértem akkor jutott eszembe, hogy régebben úgy volt, hogy ő is ott lesz és büszke lesz rám majd. Aztán mégsem.
És mikor végigsétáltam a kifutón arra gondoltam, hogy felnőtt vagyok, hogy igazán felnőtt és szabad. Sosem volt olyan üres a fejem, mint akkor. Csak mentem, talán kicsit üveges is volt a szemem, de belül égtem, szinte lángoltam.
Most meg itt ülök a fotelemben, elkeseredetten, csalódottan, a világgal szemben majdhogynem egyedül.
Nem lehetek mindig én a hibás, bárhogy szeretnék ezt rám kenni. Nem vagyok hibás, nem én vagyok akiért imádkozni kell. Felégetnék minden hidat magam mögött és elszöknék Svédországba. Nem akarok üresen kongani, nem akarok csak fájdalmat és szenvedést érezni olyan dolgokért... nekem nem itt a helyem vagy nem így kellene élnem.

-Miért jöttél vissza? (...)
-Talán hiányoztál.
-El kellett rohannod ahhoz, hogy erre rájöjj?
-Reméltem, hogy a dolgok megváltoznak, ha elmegyek.
-Semmi sem változott. Mit keresel itt?
-Jobban szeretem, ha itt hiányzol nekem, mint másutt.

Eternal Circle.

Sóley- Pretty Face


Szaladj el messzire, hogy a kezeim ne érjenek el. Még az emlékedet is vidd magaddal, mert könnyebb lesz, mert vergődöm nélküled mert téged látlak az újságban, a parkban, a tereken az utcákon, pedig sehol sem vagy. Őrületesen szar.
Veled álmodom, tűnj már el...!
Rosszabb, mintha jártunk volna, és szakítunk. Valahol imádkozom, hogy üzenj, bármi is legyen az, üzenj, hogy léphessek, mert egy helyben toporgok.
Gyűlölöm, hogy nem szerethetlek. Nem ölelhetlek meg, nem mondhatom azt, hogy olyan jó, hogy te vagy nekem. Gyűlöllek, amiért nem bírtad elviselni, azt hogy igazam van, az volt...nem nem ragaszkodom már hozzá, hogy nekem legyen igazam, már nem ragaszkodok a szar érveimhez sem, ahhoz sem, hogy bevalld nekem, hogy igen igazad volt...vissza karlak kapni. Vagy talán már azt sem akarom.
Elhagytál, de mocskosul. Lecseréltél, mintha csak...
Neked ez tényleg ilyen könnyen ment? Tudsz élni nélkülem?
Elképzelt helyzetek tömkelege.

They made a statue of us
and it put it on a mountain top
now tourist come and stare at us
blow bubbles with their gum
take photographs and have fun, have fun.

Hazugság volt a tizenegy év. Mondjuk ki.
Te hazudtad azt végig, hogy a barátom tudsz lenni én pedig különlegesnek éreztem a barátságunkat. Különlegesnek éreztem magam, melletted.
Mindvégig hazudtál és egyetlen nap dobtál mindent...
Az agyam csak felkiáltójeleket küld ha rólad van szó. Pedig régen nyugtató pontok voltak.