Elmúlt. Nem találkoztunk, pedig úgy volt, de ahogy kimondtad, hogy mégsem, tudtam, ez azt jelenti, hogy nem menthető meg a barátságunk. Legalább már nem vagyok kétségek között, már nem gondolkozom azon, hogy mások miért fontosabbak, egyszerűen csak azok és kész. Ezt elfogadtam onnantól fogva, hogy éreztem, már nem vagyok fontos. Sóhajtottam párat, de vége. Ez a lényeg. Nem kell azon agyalnom, hogy a kérdésekre választ kapjak, mert nem fontosak.
Tizenegy év. Nevetségesen sok ahhoz, hogy eldobjam. Én megpróbáltam... én sajnálom, amiért TE nem vagy menthető.
Itt a nyár. Letudtam az iskolát, vége. Kikaptam a bizonyítványt is, nagyszerűen teljesítettem és végre érzem, hogy tartalom lapul mögötte nem csak számok és értékek. Boldogan és fáradtan léptem ki az iskolából, nem éreztem azt, hogy hiányozni fog feltétlen. Még két év. Megmutatom a világnak!
Nemsokára jön Sofia. 2012 a legjobb nyaram lesz. Minden évvel csak übereljük az előzőt. Gyerünk,gyerünk!
Budapest,ugye vársz? Remélem. Csak átfutni fogok rajtad, de várj, mert én már régóta várok rád...! Westend tetőterasz, visszavágót érdemelsz. Kösz a sok mocskos emléket, jobbat kapsz...akarom.
Remélem a fürdők is várnak, a tavak, a napsütés, az életérzés, a szabadság, kék ég, szálló madarak.
Belefogtam valami komolyabb írásba, és szeretném ha a nyáron megszületne a nagy mű, erősen és szépen kidolgozva, szeretnék rajzolni, festeni, alkotni, varrni és talán kicsit meg is menteni a világot a nyáron. Jól be kell osztani az időt a nyárra, meg kell szokni a szabadságot.
El sem hiszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése