After Five Minutes.

Lépteim elhalványulva mögöttem,
hátranézve a semmi tekint vissza rám.
Mit ér az egész játék, ha csak épp egy törött szívet lőttem,
a vásár feldobott, majd tovább állt.
Egyedül vagyok, és éppen csak nem magányos,
minden csendes, éjjeli szürkület.
Könnyeim hullása dripdripdrip, látványos,
kevésbé kellemes, közelgő őrület.
Amikor szeretünk, fáj,
ha nem, akkor a hiánya.
Amikor felüti fejét egy újabb viszály,
azt kérdezzük hát minden hiába?
És valóban, sehol sem jó,
lebegek egy türkizszínű óceánon.
Süllyednék, de valami még fent tart, kivénhedt csatahajó,
ringass el, holt tenger, túl az álmokon.
Kezem a levegőt markolja, ami kell, az bizony nincs.
Volt valaha?
Ami bent volt, mára már csak foszladozó kincs,
minden ami visszajött, nem más, mint karma.
Csak önmagamnak tartozok rendületlen hűséggel,
csakis magamban bízhatok.
Kijelenthetem-e ezt ilyen bátor vakmerőséggel?
mi az, ami még megmaradt és előhívhatom?