Pray.

Az orvosok kidobhatják a diplomájukat. A nővérek is.
Csalódtam. Én, mezei ember istennek láttam az orvosokat, pedig már egyszer rájöttem, hogy ugyanúgy meghalnak a kezeik között az emberek, ahogy az én kezeim között is tennék. Tehetetlen szarok. És most újra. A harmadik átkozott hónap, és még mindig minden ugyanúgy. Tehetetlennek érzem magam és megkérdőjelezem azt, meddig bírom még. Meddig bírom még így, hogy beteg... hogy magatehetetlen, hogy szenvedni látom, hogy imádkozom, de a csoda nem jön el, sem a javulás. Meddig kell még bírnom? Miért nem segít senki?
Elárulom. Mert senkire sem számíthatok. Ez egy piszkos hatalmas nagy igazság. Már régen kiboncolgattam magamba éjnek évadján, sokszor. Senkire sem számíthatok és senki sem fogja megsimogatni a fejem, hogy jól cselekszem. Senki nem fogja levenni a terhet a vállamról, senki nem fogja azt mondani, hogy gyere, adok egy órát, és csinálj azt amit akarsz, ne aggódj. Három hónapja az életem másból sem áll ki, mint megtapasztalni a felnőttéválás eme kellemetlenül kegyetlen módját. Mostmár valóban felnőtt vagyok. Nem a kedves kis mezei úton tanultam ezt meg. Azt hittem, hogy a huszonegyedik életévem nagyszerű lesz. Kicsit bulizok, lazáskodok,haladok a sulival, mindent annyira jól elterveztem. Hogy én majd így meg úgy. Aha, persze. Nem.
Senki sem tudja, hogy milyen áldozatokat hozok, mert senkit nem érdekel. Mert ez a természetes, nyilvánvalóan hogy huszonegyévesen ezeket tegyem. Nem vagyok hálátlan, igenis megteszem érte, mert ő nevelt fel, és most rajtam a sor. Így van jól, és ha kell hát akkor mosok, ha kell, akkor főzök, ha kell takarítok, ha kell mindent megcsinálok, éjszakázom, kísérgetem, fürdetem. Ugyan miez, igaz? Kötelező jeleggel csinálom ezt és egy percre sem állhatok le, senki nem veszi le ezt a vállamról. Mert senkit nem érdekel a másik élete, mert a saját kibaszott szarságaikkal vannak megáldva.Minden pitiáner szarsággal, amin én csak keserűen nevetek, hogy ugyanmár, tényleg ez a legnagyobb bajod az életben? Nyilvánvalóan neked a nehéz és nem nekem. A sok korcs, idióta vadbarom, akinek fogalma sincs az életről, aki azért nyavalyog, mert éppen valami akkor és ott nem jött össze. Menjetek már a picsába, jó?
Unom hallgatni őket, unok mosolyogni, unom azt játszani, hogy majd persze, minden rendben lesz. NEM BAZDMEG, ELÉG VOLT. Itt van vége, hogy nekem sértődtök meg, hogy nekem panaszkodtok, hogy nekem magyaráztok, hogy engem aláztok, hogy én érzem rosszul magam mások miatt. Nem! Elegem van abból, hogy nem tudtok megvigasztalni, hogy nem vagytok velem,hogy én csak vagyok,mint egy fa gyökerek nélkül, hogy senkit sem érdekel, hogy mi van velem, vagy mit érzek, hogy mit gondolok és hogy milyen rettegni.N-E-M-É-R-D-E-K-E-L hogy mivan veled, hogy otthon mi van, hogy miért sértődtél meg, hogy a barátod egy köcsög, nem érdekel, mert egyszerűen én egy mocskosul önző dög vagyok, aki már nem fog érezni mások iránt semmit. Nem érdemlitek meg, mert undorom van az emberektől, hogy mennyire rohadtul önzőek. Még családon belül is.
Hallgatni a köhögését, ahogy veszi a levegőt, hallgatni, ahogy szenved,látni, ahogy szenved. És neked az a legnagyobb bajod az életben, hogy milyen ösztöndíjat kaptál. Rohadjatok meg, mind.
Én már nem hiszek. Sem a barátokban, sem az emberekben, sem a szerelemben, sem az érzelmekben. Csak egy lány vagyok, aki olyannyira kifordult ebből a világból,hogy azt elmondani is képtelen vagyok. Elhagyott a legjobb barátom. Azóta sem érdekli, hogy mi van velem, hogy élek-e. Tudod mit? Leszarlak. Leszarom azt, amit csinálsz és ahogy csinálod, leszarom azt, hogy voltál valaha, leszarom azt, ahogy kinézel, leszarom azt, ha rámnézel, leszarom azt, ha kint állsz a sulid előtt, leszarom azt, hogy azt hiszed az életed jobb lett. Nem lett jobb! Leszarom azt is, ha egy nap majd visszajönnél, leszarom azt, ha úgy érzed hiányzom. Rá fogsz te még döbbenni arra, hogy mit veszítettél. Én arra döbbentem rá, hogy sokkal többnek láttalak, mint amennyit értél valójában. És ez fájó pont. Valakire elfecserélni a könnyeket, valaki miatt éjszakákon át sírni, aki a legnagyobb bajban már nincs veled... kösz haver, igazán kösz. Veregesd magad vállon, ügyes fiú voltál. Megcsináltad a szerencséd.
És én egy rohadt kis váza vagyok, aminek nem szabad eltörnie, bármilyen erősen is döngölik bele a padlóba. Újabb és újabb próbákat kell kiállnom és fura, de elapadtak a könnyeim. Nem sírok, mert már úgy érzem, ez sokkal mélyebb, ezt a sírás már nem oldja meg. És nincs menedékem sem már...